Hogyan érheted el, hogy a gyermeked őszintén beszéljen a félelmeiről, és szorongásáról?

A Te gyerekeid mindig őszintén elmondják, mi zajlik az ő kis világukban?

Vagy ugyanazt a választ kapod Te is naponta a kérdésedre, hogy mi történt az iskolában / óvodában? (Semmi.)

Frusztráló lehet, ha nem tudjuk, mi történt velük a valós világukban. Ha a Te gyereked sem osztja meg veled rendszeresen, mi történt vele aznap, akkor ismered ezt az érzést.

„Néha azon gondolkodom, vajon el fogja-e mondani, ha valami olyasmi történik vele, ami zavarja, vagy bántja. Tehetek valamit azért, hogy ezt megtegye?”

Hogyan közeledhetünk úgy hozzájuk, hogy elmeséljék, ami zavarja, vagy bántja őket?

1. Nincs varázsszer.

A gyerekek nem fognak egy nap előállni azzal, hogy megosztják velünk a félelmeik és szorongásaik. Először ki kell érdemelnünk a bizalmukat.

Ez egyszerűen azt jelenti, hogy több időt töltünk a kérdezésükkel, mint azzal, hogy mi magunk beszéljünk. És miközben a válaszaikra figyelünk, igyekszünk elkerülni a támadást, vagy az ítélkezést. Közben azt éreztetjük velük, hogy feltétel nélkül szeretjük őket, függetlenül attól, hogy mit éreznek, mondanak, vagy tesznek.

2. Azok a “kis dolgok”

Érdemes a „kis” dolgokra figyelnünk, ha egy nap azt szeretnénk, hogy a „nagy” dolgokat is megosszák velünk

Ahhoz, hogy a gyerekek biztonságban érezzék magukat, amikor megosztják a félelmeiket, és aggodalmaikat, az szükséges, hogy már előtte kialakuljon a szülő és a gyerek között egy bizalmi viszony. Ha a gyereket elutasítjuk, amikor éppen a „kis” dolgairól beszél (egy tévé filmről, a videó játékairól, a barátairól), vagy kinevetjük, amikor megpróbálja megosztani velünk az érzéseit, akkor nagy valószínűséggel nehezebben, vagy egyáltalán nem fogja tudni megosztani velünk a gondolatait.

Ha már a születésétől kezdve nyitott, erős kapcsolatot alakítunk a gyermekünkkel, könnyebben fogja elmondani azokat a dolgokat is, amik a szívét nyomják.

3. Többször figyeljünk, mint amennyiszer beszélünk

A legfontosabb, amit tehetünk, ha azt szeretnénk, hogy a gyermekünk megnyíljon, ha többet figyelünk rájuk, mint amennyit beszélünk. Gyakran próbálkozunk „lebeszélni” a gyerekeket a félelmeikről. Vagy az irracionális gondolataikat racionális magyarázatokkal szeretnénk helyettesíteni. De ez ritkán működik.Különösen azoknál a gyerekeknél, akik hajlamosabbak a szorongásra.

De ha érdeklődéssel figyelünk rájuk, akkor segíthetünk legalább azoktól az aggodalmaiktól megszabadulni, amit a meg-nem-értettségük miatt éreznek.

4. Amikor beszélgetünk, gondoljuk végig, mit szeretnénk mondani nekik, és hogyan

Mielőtt azt kérdeznéd magadtól, HOGYAN tudod megnyitni a gyereked, hogy beszéljen a félelmeiről, előtte azt kellene megkérdezned magadtól:

„Mi teszi a gyerekemet annyira elégedetlenné, hogy nem nyílik meg?”

Például:

• Amikor segítséget kért, Te azonnal előálltál a megoldással. Ettől ő úgy érezhette, nyomást gyakorolsz rá. Végül nem volt más választása, mint hogy lehajtsa a fejét, és bólintson: „Rendben.” Még akkor is, ha biztos volt benne, hogy a Te megoldásod nem fog neki működni.
• Mindig gyorsan megosztod a véleményed a félelmeiről, és aggodalmairól. Ahelyett, hogy beszélgetést kezdeményezel róla, amelyben van elég ideje elmesélni az összes gondolatát. Te pedig felépítheted a bizalom, és biztonság légkörét számára.
• Csökkenteni próbálod a félelmei, és aggodalmai komolyságát.

5. Figyeld meg jól, mi változik a szokásaiban

Könnyebb így követni a „kisiklásokat” is. Ahhoz, hogy megtanuljuk, hogyan bátorítsuk a gyereket, hogy beszéljen a félelmeiről, a legjobb, ha elég jól ismerjük. Ha bármilyen módon megváltoznak a szokásai, bármilyen hosszú időre, akkor majdnem biztos, hogy valami történik vele.

Milyen jelei lehetnek ennek?

• Belekezdenek mondatokba, de aztán félbe hagyják. Mikor visszakérdezel, azt válaszolják: „semmi”.
• Hosszan bámulnak a levegőbe, de amikor rákérdezel, hogy mi van velük, akkor megint csak azt válaszolják: „semmi”.
• Változik a magatartása, a hozzáállása, a hangulata. Távolságtartó, vagy érzelmileg labilis lesz.

6. Vedd észre a segítségkérés apró jeleit

Nagyon fontos, hogy jelen legyél, figyelj a gyerekedre, hogy segítséget tudj neki nyújtani, amikor szüksége van rá. Például, amikor azt mondja:

„Nem akarok iskolába menni.”

Válaszolhatod neki azt is, hogy: „De muszáj.”

De ehelyett azt is kérdezheted: „Mit nem szeretsz az iskolában?” „Mi az, ami megijeszt az iskolában?”

Ha a gyerek nem válaszol, találgathatsz.

”Azt szeretnéd tudni, hogy mi mit csinálunk ez alatt az idő alatt?” „Esetleg félsz a többiektől?”

Ha valóban időt szakítunk arra, hogy odafigyeljünk rájuk, akkor együtt könnyebb lesz megtalálni a megfelelő megoldást is.

7. Segíthetünk nekik, hogy szavakkal is ki tudják fejezni az érzéseiket

Közvetetten azzal is segíthetünk nekik kifejezni a félelmeiket, ha a szókincsüket fejlesztjük.

Minél több kifejezést, és érzést ismernek, annál könnyebben tudják elmondani, hogy mi bántja őket.

Ha érzelmekkel teli könyveket olvasunk, azzal is sokat segítünk, hogy különbségeket tudjanak tenni a saját érzéseik között, és pontosan meg tudják fogalmazni, mi bántja őket éppen.

8. Amikor eljön az ideje, könnyebbé tehetjük, hogy megoszthassák a félelmeiket, és aggodalmaikat

Néhány dolog, ami megkönnyíti a helyzetüket:

• Biztosíts egy biztonságos és nyugodt helyet számukra, ahol időkorlátok nélkül beszélhetnek arról, ami a szívüket nyomja. Érezzék, hogy semmi más, náluk fontosabb dolgod nincs éppen
• Tegyél fel olyan kérdéseket, amivel pozitív irányba tudod terelni a gondolatait, és végig legyél nyitott a beszélgetésre
• Tarts szüneteket a beszélgetésben, és akkor folytassátok, amikor mindenki képes nyugodtan beszélgetni a másikkal
• Vedd valóságosnak a félelmeit, ahelyett hogy játéknak, apróságnak, vagy viccnek tekintenéd
• Megjegyzések nélkül hallgasd, amit mond
• Tartsd meg magadnak a véleményed
• Éreztesd velük, hogy biztonságban vannak, és türelmes vagy velük

9. Eddzük magunkat, nehogy túlreagáljuk, amit mondanak

A gyerekek gyakran attól félnek, hogy nagyobb problémát csinálnak azzal, ha beszélnek a szüleikkel, mint ha nem.

Biztosítsd őket arról, hogy nem veszíted el a türelmed, akármit hallasz tőlük, hogy mi történt velük. Hogyan?

Egy kis kopogtatás (EFT) magunkon sosem árt, mielőtt nagy dolgokról kezdenénk beszélgetni a gyerekeinkkel. Előbb a saját stressz szintünket csökkentsük, csak utána tudunk az övékkel foglalkozni. (Ebben az e-bookban még számtalan stressz csökkentési eszközt találhatsz.)

Mindig legyen benned a gondolat, hogy a gyereked valószínűleg tudja, vagy legalábbis vannak ötletei, hogyan szeretné megoldani a problémáját, és a Te segítségeddel csak válogatnia kell ezek közül.

10. És végül a legfontosabb: őrizzük meg a magabiztosságunkat

Minden, amit a gyerekeid ebben a bizalmas légkörben mondanak: maradjon köztetek. Tiszteld meg vele őt is. Ha úgy érzed, mindenképpen meg kell osztanod valaki mással is azt, amiről beszéltetek (ha a pároddal, akkor is), tudjon róla a gyerek, hogy ez meg fog történni.

Ahhoz, hogy kitaláljuk, mitől aggódik, vagy szorong a gyermekünk, nem nekik kell jobbnak lenniük abban, hogy meséljenek magukról, hanem nekünk, hogy megtanuljunk jobban figyelni, és értelmezni a jelzéseiket. Ez egy hasznos, és egyben tanulható képesség minden szülő számára.