„Régebben éjszakákat átbeszélgettünk, de mivel olyan sokat beszélgettünk már, nem maradt több mondanivalónk egymásnak.”
Ez olyasmi, amin minden pár keresztülmegy. Olyan régóta vagytok együtt, annyi időt töltöttetek együtt, annyira ismeritek már egymást, hogy lassan kifutottatok a témákból. Ezen azonban egyszerűen túl lehet lendülni.
Mitől szűnik meg a kommunikáció a párkapcsolatokban?
Az első kérdés inkább az: mitől jutottatok idáig?
Ha van valaki, akivel már nem tudsz beszélgetni, az egyben azt is jelenti: közömbössé váltál eziránt a személy iránt.
Amíg igazán szereted, mindig lesz számára valami mondanivalód. Lehet, hogy a beszélgetéseitek már nem olyan dinamikusak, mint a kapcsolat kezdetén voltak. Ez egyszerűen csak azért van, mert mostanra már túl jól ismeritek egymást, míg a kapcsolat kezdetén még nem így volt. Akkor még egyszerű volt fenntartani az izgalmas, és érdekes hangulatot.
Lehet, hogy már nincsenek olyan mély gondolataid, amiket a pároddal meg szeretnél osztani, mivel minden gondolatodat ismeri (és Te is az övét), de még mindig vannak közös dolgaitok, témáitok. Még mindig van mit megbeszélnetek egymással.
Vannak párok, akik képesek órákig, egymáshoz sem szólva ülni egy szobában, és mégis jól érzik magukat együtt. Ez azért lehetséges, mert már tisztában vannak azzal, hogy bár nem szólnak egy szót sem, mégis ismerik egymás gondolatait, és tudják, hogy gondolatban foglalkoznak egymással.
De ha úgy érzed, hogy az állandó beszélgetés hiányától sérül a kapcsolatotok, akkor ragadd magadhoz a kezdeményezést. Kezd Te a beszélgetést, ne várd meg, míg Ő kezdi el!
Miért megy tönkre a legtöbb kapcsolat: a kommunikáció hiánya miatt
De az is okozhatja végét a kapcsolatnak, ha két ember nem képes „közös hálót” alkotni, vagy nem tudnak „csapatban együtt működni”.
Az emberek nem kommunikálnak eleget ahhoz, hogy megoldják a problémáikat.
Vannak, akik különbözőképpen gondolkodnak az életről. Ez a távolság is szerepet játszhat egy kapcsolat elhidegülésében.
Egy kapcsolat két egyenlő félről szól, amelyben a felek a problémákat csapatként, együtt oldják meg. Ha a két fél így viszonyul egymáshoz, akkor képesek rengeteg nehézségben is támogatni egymást.
Minden kapcsolatban merülnek fel problémák. De ha a felek úgy gondolnak egymásra, magukra, mint csapattagokra, és a problémájukról kommunikálnak egymással, akkor közösen könnyebb lesz megoldaniuk minden nehézséget.
Lehet tudomást venni a problémákról, beszélgetni róla, és megoldani, vagy: félretenni, elhallgatni, nem odafigyelni, és várni, amíg hatalmas heggyé tornyosulnak, és végül felrobbantják az egész kapcsolatot.
Vannak, akik úgy kezdenek bele egy-egy kapcsolatba, hogy nem is számítanak rá, hogy problémáik lehetnek, és abban a pillanatban, hogy egy probléma felmerül, azonnal kiborulnak, és menekülnek. Pedig minden kapcsolatnak vannak buktatói, és emelkedői, de ez még nem jelenti azt, hogy rögtön „dobni” kellene a másikat. Dolgozni kell a problémákon, és kommunikálni a párod felé. Beszélgess vele, és figyelj rá!
Mi mindenről lehet beszélgetni a pároddal? Ebből a cikkből ez is kiderül.
Az alábbi párkapcsolati kommunikációs teszt segítséget nyújt abban, hogy megállapíthasd, Neked hol adódnak nehézségeid a kommunikációdban, és mely területeken érdemes erősítened magad (akár az EFT segítségével is).
Párkapcsolati kommunikációs teszt
Jelölj be minden állítást, amely legalább alkalmanként problémákat jelent a párkapcsolatodban a Te részedről.
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Pontozás Ehhez a teszthez nincs az „Igaz”, és „Hamis” válaszokhoz tartozó pontozás. De ha végignézel a kitöltött teszteden újra, akkor látni fogod, hol lehetnek a Te kommunikációs problémáid a párkapcsolatodban, amin érdemes lenne változtatni. Ha úgy érzed, hogy ebben segítségre lenne szükséged, akkor itt tudok Neked segíteni. |
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: