A Te gyerekeid mindig őszintén elmondják, mi zajlik az ő kis világukban?
Vagy ugyanazt a választ kapod Te is naponta a kérdésedre, hogy mi történt az iskolában / óvodában? (Semmi.)
Frusztráló lehet, ha nem tudjuk, mi történt velük a valós világukban. Ha a Te gyereked sem osztja meg veled rendszeresen, mi történt vele aznap, akkor ismered ezt az érzést.
„Néha azon gondolkodom, vajon el fogja-e mondani, ha valami olyasmi történik vele, ami zavarja, vagy bántja. Tehetek valamit azért, hogy ezt megtegye?”
A gyerekek nem fognak egy nap előállni azzal, hogy megosztják velünk a félelmeik és szorongásaik. Először ki kell érdemelnünk a bizalmukat.
Ez egyszerűen azt jelenti, hogy több időt töltünk a kérdezésükkel, mint azzal, hogy mi magunk beszéljünk. És miközben a válaszaikra figyelünk, igyekszünk elkerülni a támadást, vagy az ítélkezést. Közben azt éreztetjük velük, hogy feltétel nélkül szeretjük őket, függetlenül attól, hogy mit éreznek, mondanak, vagy tesznek.
Érdemes a „kis” dolgokra figyelnünk, ha egy nap azt szeretnénk, hogy a „nagy” dolgokat is megosszák velünk
Ahhoz, hogy a gyerekek biztonságban érezzék magukat, amikor megosztják a félelmeiket, és aggodalmaikat, az szükséges, hogy már előtte kialakuljon a szülő és a gyerek között egy bizalmi viszony. Ha a gyereket elutasítjuk, amikor éppen a „kis” dolgairól beszél (egy tévé filmről, a videó játékairól, a barátairól), vagy kinevetjük, amikor megpróbálja megosztani velünk az érzéseit, akkor nagy valószínűséggel nehezebben, vagy egyáltalán nem fogja tudni megosztani velünk a gondolatait.
Ha már a születésétől kezdve nyitott, erős kapcsolatot alakítunk a gyermekünkkel, könnyebben fogja elmondani azokat a dolgokat is, amik a szívét nyomják.
A legfontosabb, amit tehetünk, ha azt szeretnénk, hogy a gyermekünk megnyíljon, ha többet figyelünk rájuk, mint amennyit beszélünk. Gyakran próbálkozunk „lebeszélni” a gyerekeket a félelmeikről. Vagy az irracionális gondolataikat racionális magyarázatokkal szeretnénk helyettesíteni. De ez ritkán működik.Különösen azoknál a gyerekeknél, akik hajlamosabbak a szorongásra.
De ha érdeklődéssel figyelünk rájuk, akkor segíthetünk legalább azoktól az aggodalmaiktól megszabadulni, amit a meg-nem-értettségük miatt éreznek.
Mielőtt azt kérdeznéd magadtól, HOGYAN tudod megnyitni a gyereked, hogy beszéljen a félelmeiről, előtte azt kellene megkérdezned magadtól:
„Mi teszi a gyerekemet annyira elégedetlenné, hogy nem nyílik meg?”
Például:
Könnyebb így követni a „kisiklásokat” is. Ahhoz, hogy megtanuljuk, hogyan bátorítsuk a gyereket, hogy beszéljen a félelmeiről, a legjobb, ha elég jól ismerjük. Ha bármilyen módon megváltoznak a szokásai, bármilyen hosszú időre, akkor majdnem biztos, hogy valami történik vele.
Milyen jelei lehetnek ennek?
Nagyon fontos, hogy jelen legyél, figyelj a gyerekedre, hogy segítséget tudj neki nyújtani, amikor szüksége van rá. Például, amikor azt mondja:
„Nem akarok iskolába menni.”
Válaszolhatod neki azt is, hogy: „De muszáj.”
De ehelyett azt is kérdezheted: „Mit nem szeretsz az iskolában?” „Mi az, ami megijeszt az iskolában?”
Ha a gyerek nem válaszol, találgathatsz.
”Azt szeretnéd tudni, hogy mi mit csinálunk ez alatt az idő alatt?” „Esetleg félsz a többiektől?”
Ha valóban időt szakítunk arra, hogy odafigyeljünk rájuk, akkor együtt könnyebb lesz megtalálni a megfelelő megoldást is.
Közvetetten azzal is segíthetünk nekik kifejezni a félelmeiket, ha a szókincsüket fejlesztjük.
Minél több kifejezést, és érzést ismernek, annál könnyebben tudják elmondani, hogy mi bántja őket.
Ha érzelmekkel teli könyveket olvasunk, azzal is sokat segítünk, hogy különbségeket tudjanak tenni a saját érzéseik között, és pontosan meg tudják fogalmazni, mi bántja őket éppen.
Néhány dolog, ami megkönnyíti a helyzetüket:
A gyerekek gyakran attól félnek, hogy nagyobb problémát csinálnak azzal, ha beszélnek a szüleikkel, mint ha nem.
Biztosítsd őket arról, hogy nem veszíted el a türelmed, akármit hallasz tőlük, hogy mi történt velük. Hogyan?
Egy kis kopogtatás (EFT) magunkon sosem árt, mielőtt nagy dolgokról kezdenénk beszélgetni a gyerekeinkkel. Előbb a saját stressz szintünket csökkentsük, csak utána tudunk az övékkel foglalkozni. (Ebben az e-bookban még számtalan stressz csökkentési eszközt találhatsz.)
Mindig legyen benned a gondolat, hogy a gyereked valószínűleg tudja, vagy legalábbis vannak ötletei, hogyan szeretné megoldani a problémáját, és a Te segítségeddel csak válogatnia kell ezek közül.
Minden, amit a gyerekeid ebben a bizalmas légkörben mondanak: maradjon köztetek. Tiszteld meg vele őt is. Ha úgy érzed, mindenképpen meg kell osztanod valaki mással is azt, amiről beszéltetek (ha a pároddal, akkor is), tudjon róla a gyerek, hogy ez meg fog történni.
Ahhoz, hogy kitaláljuk, mitől aggódik, vagy szorong a gyermekünk, nem nekik kell jobbnak lenniük abban, hogy meséljenek magukról, hanem nekünk, hogy megtanuljunk jobban figyelni, és értelmezni a jelzéseiket. Ez egy hasznos, és egyben tanulható képesség minden szülő számára.
