Az anyaság egyik legnagyobb öröme, hogy felszabadíthatjuk magunkban a bennünk élő belső gyermekünket!
Talán nem is kérdés: az anyaság igazán stressz terhes tud lenni.
Miközben az anyaság nagyon sok örömet szerez (szórakozás, nevelés, szeretet egyben), sok-sok munkával, frusztrációval és stresszel jár együtt. Ráadásul még nagyobb kockázatot jelent a depresszió megjelenése is (erről itt olvashatsz bővebben).
Szerencsére az anyaság előnyei segítenek könnyebben megoldani az anyaság hátrányait.
Az egyik legfontosabb módja annak, hogy egy anya csökkenthesse a stresszt, ha élvezi az anyaság előnyeit, és örömeit, és ebben gyakrabban merül el, mint a negatív érzésekben.
Az a legjobb módszer, ha valóban élvezzük a gyerekek nevelését, és társaságát, és a legtöbbet kihozzuk abból az ajándékából, hogy anyák lehetünk. Néhány fontos dolog, amire érdemes emlékeznünk a negatív érzések idején.
Élvezd az apró örömöket is
A gyerekek sok felelősséggel járnak, de kiváló szakértői, hogyan lehet jókat szórakozni együtt.
A gyerekek számtalan lehetőséget biztosítanak arra, hogy élvezzük a velük való együttlétet.
Sok hétköznapi dolgot tanulnak, miközben mindezekre rácsodálkoznak, és nekünk is újból és újból megmutatják a rácsodálkozás örömét, amelytől könnyebb nekünk is teljesnek érezni az életünket.
Minden korosztálynak megvan a maga ajándéka
Nagyon stresszes lehet, amikor egy-egy hisztivel kell foglalkoznunk, vagy a tinédzserek ellenállásával. Ugyanakkor minden kornak megvannak a maga ajándékai is.
Lehet, hogy néha szívesen ugranál pár évet, vagy inkább évtizedet, amikor az ebéd maradéka épp a falon landol, vagy a tinédzser gyerekednek próbálsz valamit elmagyarázni, ugyanakkor mégsem szívesen hagynád ki azokat a pillanatokat, ahogy elmosolyodnak, megölelnek, vagy rácsodálkoznak a világra. És ha ez nem működne…
Jusson eszedbe, hogy ez az idő elszáll
Talán túl gyorsan is. Miközben sokszor túl kimerítő egy kisgyerek igényeivel törődni, kielégíteni, és sokszor tűnik úgy, mintha megállt volna az idő: mindig minden ugyanúgy ismétlődik, jusson eszedbe, valójában milyen gyorsan elmúlik ez az időszak.
És ha egyszer elmúlt, akkor elmúlt!
Gondolj a jövőre, amikor nosztalgiával fogsz visszagondolni erre az időszakra.
Ez sokszor adhat a nehéz pillanatokhoz extra löketet türelemből, és humorból. Hiszen olyan rövid ideig maradnak kicsik a gyerekek!
Csinálhatod a magad módján
Sok nő szereti azt az anyaságban, hogy végre a saját módjukon állhatnak hozzá.
Egy bizonyos módon újraélhetik a saját gyermekkorukat: ha sok jó emlékük van a saját gyermekkorukból, akkor újra átélhetik ugyanazt. Ha rossz emlékeik vannak a gyermekkorukból, akkor lehetőségük van arra, hogy a gyerekeik gyermekkorát jobbá tegyék, mint amilyen a sajátjuk volt. Ami gyógyulást jelenthet az anyának, és kellemes gyermekkort a gyereknek.
Ne feledkezz meg a saját belső gyermekedről
Felfedezheted magadban a játékos oldalad, amikor a gyermekeiddel élvezed a játékot.
Ezzel az élet csodájának mélyebb érzéseit fejlesztheted ki magadban, ahogy megtapasztalod, hogy a gyermekeid szemével lásd a világot.
Csodálhatjátok együtt a naplementéket, vagy élvezhettek közösen egy társasjátékot, vagy felfedezheted a gyermeked életében a sok-sok „elsőt”, amit megtapasztal. Megtanulhatod újra élvezni az életet, míg a gyerekeid egy csomó újat tanulnak.
A fenti ötletek mind forrásai lehetnek annak, hogyan csökkentsd a stresszt anyaként.
De ezen felül még számtalan módja lehet a stressz csökkentésének.
Ha szeretnél boldogabb, kiegyensúlyozottabb anya lenni, mint eddig sikerült, akkor nézd meg ezt is. Három hónap alatt gyökeresen megváltozhat az életed. Megér Neked is egy próbát.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: